2023. február 10. – II. évfolyam, 1. szám
AKTUÁLIS
2023 – IRÁNY: a célok mentén haladjunk!
Vincze István termelési és fejlesztési igazgató rovata, amelyben István az aktuális célokról, intézkedésekről és újdonságokról ad hírt.
A Lemezüzemben hatékonyságmérő szoftver próba-verzióját élesítettünk, amely a gépek hatékonyságát, kihasználtságát és produktivitását méri.
Januárban a síklézerre volt rácsatolva, a próbaverziót már a hajlítógépre is bekötöttük. Ezzel azt nézzük, hogy milyen a gépek kihasználtsága, betervezett időn belül mennyit mennek.
Minden nap megvizsgáljuk az adatokat, amelyekből egyéni teljesítményi mutatókat is kapunk majd.
Cél, hogy minden üzemben, minden gépre fel legyen kötve a saját szoftvere a hatékonyabb működés érdekében, ezáltal is támogatva és kontrollálva a cég éves termelési céljainak elérését. Jelenleg ez egy próbaüzem.
Kérjük szépen ehhez az együttműködéseteket!
SZAKMAI CIKKEK
Munkavédelmi előadással indult az évünk
Munkavédelem
Január 18-án Szabó Tibor munka- és tűzvédelmi megbízottunk tartott oktatást cégünk alkalmazottainak. Tibor előadása során elmondta, hogy minden balesetet, sérülést jelenteni kell a közvetlen felettesnek, mert csak ennek függvényében minősülhet munkabalesetnek.
Mit is nevezünk balesetnek?
Az emberi szervezetet ért egyszeri külső hatás, amely az egészségkárosodott akaratától független, hirtelen, vagy aránylag rövid idő alatt következik be és sérülést, mérgezést vagy más (testi, lelki) egészségkárosodást, vagy a végső esetben halált okoz. Ennek három fő fajtáját említette előadónk:
- Baleset, sérülés mint például ujjvágás.
- Munkakiesést eredményező baleset, például végtag eltörése, amelyről munkabaleseti jegyzőkönyvet kell készíteni.
- Súlyos baleset, melyet azonnal jelenteni kell a munkavédelmi felügyelőség felé, akiknek kötelességük kijönni a helyszínre és kivizsgálni az esetet.
Ide tartozik legkomolyabb esetben az elhalálozás, valamint az alábbiak: érzékszerv elvesztése, eszméletvesztés, torzulással járó sérülés, magzat elvesztése nőknél, reprodukciós képesség elvesztése férfiaknál, csonkulással járó baleset.
Szabó Tibor ezután megemlítette az úti baleseteket is, amelyek munkából jövet-menet történhetnek s ezeket szintén jelenteni kell az illetékes hatóság felé.
Felhívta figyelmünket arra is, hogy a balesetek gyakran két tényezővel hozhatók összefüggésbe: vagy azért történik meg a baj, mert valaki még nem ért ahhoz, amit csinál, vagy azért, mert már nagyon a „kisujjában van” és rutinból végzi a feladatot. Ami az egyik legjellemzőbb befolyásoló tényező ezeken kívül, az a kapkodás, a sietség. Ezért felhívta a figyelmünket a nyugodt, kiegyensúlyozott tempójú munkavégzésre is.
Mindezek után kitért a tűzvédelemre, elmagyarázva a porral oltó készülék használatát, mely egyébként porral oltó készüléken is feltüntetésre került piktogrammokkal.
Előadónk ígéretet tett arra is, hogy az elzáró szerelvények pontos helyét jól láthatóan meg fogják jelölni, mert mindenkinek tudnia kell, hogy ezek hol találhatóak.
Balesetmentes, nyugodt munkavégzést mindenkinek!
Hasznos telefonszámok:
Székesfehérvár tűzoltók
+36 22 310 948Székesfehérvár mentők
+36 22 311 325
AKTUALITÁSOK
Év végi díjeső
A tavalyi évet közös karácsonyi partival zártuk. Volt evés, ivás, mulatozás és mindemellett a Contidea legjobb 2022-es ötleteit is kihirdettük. Gratulálunk a nyerteseknek és köszönjük mindazoknak, aki az év során adtak le ötleteket. Az idén is folytatjuk!
A Contidea 2022. évi fődíjasai:
I. Sisistyán Patrik: rövid oldalfal nyílászáró-kivágó asztal
II. Buzás Zsolt: lábszerelő állomás tervezése
III. Róth Olivér: prototípus készítés gyorsítása a lemezüzemben való címkézéssel
A FIFA labdarúgó világbajnokság alkalmából hirdetett Continest tipp-versenyen is nagyon sokan játszottatok, ezért mindenképp szeretnénk a jövőben is folytatni a hasonló kezdeményezéseket! Szuperek voltak a megérzések, rengeteg pontot szereztetek, külön gratulációnk azonban Mukrányi István, Mukinak szól, aki 465 ponttal összesítettben a legtöbb helyes jóslatot tudhatta a magáénak.
Az első Continest tipp-verseny győztesei:
I. Mukrányi István, Muki (465 pont)
II. Bakti Balázs (451 pont)
III. Kovács Éva (448 pont)
VILÁGHÍREK
Újabb sikerek
Ausztráliába megérkeztek a konténereink
Az évvégi „partra szállást” követően január első felében érkeztek meg a Continest konténerek az ausztrál partnereinkhez. A Continest konténerek az ausztrál fesztiválokon debütálnak majd hamarosan. Partnerünk, a konténerek mellett egy speciálisan neki gyártott rózsaszínű spajszert is kapott tőlünk ajándékba.
A csatolt videóban láthatók a kicsomagolás és a vám-raktári átvétel pillanatai. Michael Thwaites a Prestige Event Hire vezetője már jelezte, hogy további Continest konténereket is vár az idén Ausztráliába.
AKTUALITÁSOK
Megint egyedit alkottunk!
Az idei év gyártását egy különleges, egyedi tervezésű konténerrel kezdtük.
A Wing elnevezésű termékünk egy építkezés előtt került felállításra, ahol bemutatóteremként és egyben helybeli értékesítő pontként szolgál.
Az összecsukható prémium konténerünket panorámás oldalfallal, minőségi burkolatokkal és egy csodálatos terasszal láttuk el.
Külön köszönet Norbinak, Iminek, Sanyinak és Tominak, illetve mindenkinek aki segített abban, hogy ez elkészülhessen!
2022-es karácsonyi buli és díjátadás képei:
AKTUALITÁSOK
Kapjuk fel a munkavédelmi cipőt!
Továbbra is a biztonságunk az első
Az idén szeretnénk sokkal nagyobb figyelmet fordítani a munkavédelemre, hogy az egyre növekvő létszámunk ellenére továbbra is elkerüljük a nagyobb baleseteket.
Dolgozunk az új munkavédelmi szabályzatunkon, amelyet hamarosan megosztunk majd mindenkivel. Ennek egyik első lépése, hogy január elejétől szabályoztuk a gyáron belüli közlekedést.
A gyártócsarnokok területére a jövőben kizárólag munkavédelmi cipőben lehet csak belépni!
Ez alól a szabály alól kivételt képeznek azok a zónák, amelyeket külön meghatározunk és a szabad közlekedésre biztosítunk:
- Mosdók: a csarnokok bejárata és a mosdó közötti útvonalak.
- Meghatározott közlekedési útvonalak. (Mindkét üzemegységben a gyárköltözés végeztével mindkét üzemegységben felfestésre kerülnek.)
Az új szabályozásra tekintettel kérjük, hogy szerezze be mindenki a munkavédelmi cipőjét. A beszerzést a HR-osztály koordinálja.
KI KICSODA
A szakmámban megtaláltam a hivatásomat
Romanek Judit HR-vezető
Veszprémi vagyok, jelenleg is ott élek. Itt végeztem az iskoláimat is. Emberi erőforrások szakon közgazdászként diplomáztam, de szerettem volna humánusabb területen is bővíteni a tudásomat, így Győrbe mentem Emberi erőforrás tanácsadó mesterszakra. Ezt különösen élveztem, mert megtapasztalhattam a kollégiumi létet is. Azt sajnálom, hogy az Erasmus program kimaradt az életemből, mert szívesen kipróbáltam volna a külföldi tanulást is pár hónapig.
Van egy kiskutyám, Bogyó, aki egy nagyon okos és kedves fekete középuszkár, sokat tanítom és örömmel foglalkozom vele.
A Continesttel Vincze Istvánon keresztül ismerkedtem meg. Már egy ideje a fontolgattam a munkahelyváltást, amikor István is eljött az előző munkahelyünkről. Felbuzdulva az ő lelkesedésén, én is beadtam a Continesthez az önéletrajzomat, mert megtudtam, hogy épp HR területre kerestek szakembereket. Szerencsésen találkoztak az elképzeléseink, így váltottam. Ugyan még nagyon friss az ittlétem, és meg kell ismernem a szervezetet és a helyi sajátosságokat, de azt már most látom, hogy egy nagyon kedves, segítőkész csapat vesz körül. Hálás vagyok a kollégáimnak, akik megkönnyítik a beilleszkedési folyamatot számomra.
Édesanyám pszichológus, így szinte az anyatejjel szívtam magamba az emberi viselkedéssel, gondolkodással és a lelki folyamatokkal kapcsolatos érdeklődést. Abban biztos voltam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, emellett azonban az üzleti élet is nagyon érdekelt, a HR pedig remekül ötvözi e két területet, így úgy érzem, hogy a szakmámban megtaláltam a nekem való hivatást.
16 éves koromtól több, mint 10 éven át minden nyáron a Balaton parton vendéglátóztam, időnként teljes szezonokat, napi 12-13 órákat húztam le, ami nagyon sokat adott nekem. Kitartásra, felelősségvállalásra, értékrendre tanított ez az élettapasztalat, és adott egy nagy szabadságot is az, hogy volt saját keresetem. Az anyagi rész fontos tényező volt számomra, mert édesanyám kicsi koromtól kezdve egyedül nevelt. Jó érzés volt, hogy be tudtam neki anyagilag is segíteni.
A szabadidőmben leginkább a családommal és a barátaimmal szeretek időt tölteni. Sokat kirándulunk, bringázunk, mozizunk, beszélgetünk. Imádok szaunázni és jógázni! Fontos számomra az egészségmegőrzés. Szeretek étterembe is járni, hogy kipróbáljak különlegesebb ételeket. Főként a keleti konyha vonz, és a susi a gyengém.
Marad még a rezsi támogatás!
A korábban márciusig meghatározott havi bruttó 80.000 Ft-os rezsi támogatást meghosszabbítjuk májusig. Ezt követően pedig a a bér struktúrába fog beépülni, az ezzel kapcsolatos további részletekről a HR osztály tájékoztatni fog mindenkit.
GASZTRO
Stegt flæsk og persillesovs
Azaz dán malacsült főttkrumplival és petrezselyemszósszal, Somlósi Ágica receptje
Sziasztok! Mivel 10 évet Dániában éltem, szeretnék egy dán finomságot bemutatni nektek. Ez egy egyszerű de nagyszerű recept, még a kezdő szakácsokon sem foghat ki.
2014-ben tartották azt a szavazást Dániában, amely az ország nemzeti ételét kereste és a győztes a Stegt flæsk lett, azaz a malacsült.
Nem is lehet másból a dánok kedvenc étele, mint malacból: sertéstenyésztésük a világ élvonalába tartozik és a röfihús legalább száz éve a dán gazdaság egyik legfontosabb exportcikke.
Dánia az egyetlen ország az EU-ban, ahol több sertés él, mint ember; az országban egy főre több mint 2 élő malacka jut :)
Fotó: pepbercorn.dk
Elkészítés
Az étel fő alapanyaga tehát a disznó, annak is a hasa: egy szép darab, jó ropogósra süthető dagadó vagy császárhús kell hozzá. Én utóbbit jobban ajánlom.
Hozzávalók
- 1 kg apróbb-szemű krumpli (hámozva de akár héjastól is remek)
- fél teáskanál só
- 16 enyhén sózott, vékonyra (fél centi vastagságú szeletekre) vágott császárhús bőröstől (érdemes pár órával az elkészítés előtt besózni a húsokat mindkét oldalukon, majd sütés előtt papírtörlővel áttörölgetni). Így lesz isteni ropogós!
A petrezselyemszószhoz
- 25 g vaj
- két és fél evőkanál liszt
- 3 dl tej
- 1-2 dl a krumpli főzővízéből
- egy nagy csomag petrezselyem apróra vágva
Tegyük fel főni a krumplit sós vízbe, forrás után takarékon addig főzzük, míg meg nem puhul.
A hússzeleteket tegyük sütőpapírra, helyezzük a 180°C-ra előmelegített sütőbe, és rendszeresen forgassuk meg őket. Amikor úgy tűnik, hogy a hús ropogósra sült – kész.
A szószhoz olvasszuk fel egy serpenyőben a vajat és adjuk hozzá a lisztet, gyorsan keverve a tűz felett, vigyázva, hogy ne égjen le. A felmelegített tejet lassan, féldecinként keverjük hozzá habverővel, míg fel nem veszi, és így készítsünk besamel mártást. Ha az összes tejet hozzáadtuk, akkor a krumpli főzőlevével még hígíthatjuk a szószt, ha kell. Sózzuk ízlés szerint, majd adjuk hozzá az apróra vágott petrezselyemzöldet.
Velbekomme, azaz jó étvágyat!
KI KICSODA
Fontos számomra a kreativitás
Pap Mariann, üzemvezető-helyettes
Az energiámat és a törekvéseimet nem mindegy miért adom! A Continest csapatáért örömmel.
Kaposvárról származom, édesapámnak építkezési vállalkozása és hőszigetelt üveget gyártó üzeme volt, így sokat magamba szívtam abból a létből. Innen hozom a saját gazda-szemléletemet. Azt, hogy úgy gondolkodom, mintha az enyém lenne az, amit csinálok. Az érettségim mellett üvegfestő és ólomüvegező a szakmám. Innen jön a kreatív tevékenységek iránti lelkesedésem. Van egy saját kreatív weboldalam is: ünnepi és alkalmi dekorációkat készítek. A jövőben szívesen belefolynék hobbi szinten a céges eseményeink dekorálásába is. Most épp a Tiffany technika újra-felfedezésében vagyok és húsvéti kollekciót tervezgetek otthon a szabadidőmben.
Amit talán kevesen tudnak rólam az az, hogy régen énekeltem, egészen komolyan. Konzervatóriumba készültem operaénekes szakra és színitanodás voltam. Nagyon vonzódtam a színpadi művészetekhez. A mai Rock Színház elődjét, a Rock-Szín-Kör-t a barátaimmal mi alapítottuk. De ma már persze csak családi összejöveteleken énekelek néha.
Munkám során végig jártam a ranglétrát, főként elektronikai üzemekben és autóipari cégeknél dolgoztam. Javító operátorként kezdtem, sokáig a minőségbiztosítás különböző területein dolgoztam, belekóstoltam a műszakvezetésbe és a csoportvezetésbe is. Szupervízor majd termelésvezető lettem és több száz fős szervezeteket irányítottam korábban. Mindig nagyon jó főnökeim voltak, akik szívesen adták át a tudásukat és a tapasztalataikat, így rengeteget tanultam tőlük a szakmáról. Egy idő után a multi-közeg taposómalmát azonban már soknak éreztem, így megfogalmazódott bennem, hogy egy másik közegben szeretnék dolgozni. Az energiámat és a törekvéseimet nem mindegy miért adom! A Continest csapatáért örömmel.
Nagyon szeretek kialakítani és bevezetni dolgokat, így nagyon a magaménak éreztem a Continestnél a feladatkörömet, már amikor idejöttem. Munka és csapat szintjén is úgy érzem, hogy befogadtak és elfogadnak a munkatársaim. Úgy érzem, a helyemen vagyok, a középvezetői szintet testhezállónak érzem. Igyekszem a jelenlegi átszerveződéshez is rugalmasan alkalmazkodni és bízom abban, hogy jó irányba haladok, amihez nagyon sokaktól kapok támogatást. A csapatommal megyünk előre és a közös céljaink elérésére koncentrálunk. Nagyon szeretnék részese lenni a Continest nagyra növekedésének!
Fontos infó
A Kormány 16/2023. (I. 27.) Korm. rendelete alapján a magángépjárművekkel történő napi munkába járás költségtérítését nettó 30 Ft/km összegre emeljük. A január havi bérszámfejtésben a kilométer-elszámolás már ezzel az összeggel történt.
KÖSZIKOLLÉGA
KösziKolléga!
Fontosak a visszajelzések mindannyiunknak és fontos az is, hogy időnként nyilvánosan is kimondhassuk, hogy köszönjük.
Köszönjük ha segíthetünk és megköszönjük, ha segítenek nekünk és számíthatunk egymásra.
KösziKolléga rovatunkat ezért hoztuk létre, hogy közös érdemeink és sikereink mellett a kollégánk felé is tegyünk egy gesztust.
Tuboly Ágnes elismerése:
Szeretném megköszönni Kancsár Verának a HR területen nyújtott folyamatos támogatását.
Vera külső tanácsadóként a kezdetektől, szakmai tudása legjavát adva hatalmas segítséget nyújtott nemcsak nekem, hanem valamennyi kollégának a Continestnél. A tanácsadói szerepén túl gyakran még a napi teendőkből is kivette részét.
Köszi Vera!
KI KICSODA
Kanadában megtanultam, hogy mindenkivel kedvesnek kell lenni és akkor ők is kedvesek lesznek veled
Bóka Dávid, gépkezelő
Várpalotán születtem, itt éltünk hét éves koromig, majd nagymamám kalandvágyának köszönhetően az egész család kiköltözött Kanadába. Ez nagy élmény volt! Megtanultam angolul és franciául is, illetve egy teljesen más életszemléletet kaptam. Nagyon meghatározza ez az élmény a mentalitásomat. Ott mindenki bevándorló, így fontos az elfogadás, befogadás. Ezért megtanultam, hogy mindenkivel kedvesnek kell lenni, és akkor ők is kedvesek lesznek veled. Mindig így éltem az életemet és mindig is így fogom, mert azt tapasztaltam, hogy ez működik.
Mivel Kanadában nem kaptuk meg az állampolgárságot, így hazaköltöztünk, ami nagyon nehéz volt. Nem voltak barátaim, új suliba kerültem és nem tudtam magyarul, sem olvasni sem írni. 14 évesen harmadik osztályba léptettek be, ahová fél évig jártam, majd átengedtek ötödikbe és innen folytathattam a tanulmányaimat. Az elején ez nagyon frusztrált, mert mindenki azt hitte, hogy csak egy link gyerek vagyok, azért tettek harmadikba, de amikor rájöttek, hogy mi is a valódi helyzet, akkor mindenki kíváncsiskodott és idővel lettek jó barátaim is.
Hegesztőként 21 évesen végeztem a kanadai éveim tolódása miatt és akkor már úgy éreztem, muszáj elmennem dolgozni és támogatni a családot. Azt sajnálom a mai napig, hogy nem érettségiztem le, talán ezt még pótolni fogom, itt a Continestnél látok erre lehetőséget is a humánus munkaidő és a motiváló közeg miatt.
A nyelvek is nagyon érdekelnek, azokat erősíteném elsősorban most. A franciát vissza kellene hoznom, emellett nagy vágyam, hogy japánul is megtanuljak. Most csinálom a jogosítványt, ami család és munka mellett azért kihívás, de könnyebb lenne Várpalotáról bejárnom a céghez rugalmasan, autóval.
Korábban vendéglátásban dolgoztam Székesfehérváron, a Magyar Királyban voltam recepciós. Itt szerettem azt, hogy használhattam a nyelvtudásomat, viszont nem volt mellette magánéletem a munkabeosztás miatt. Az azért élmény volt, hogy nagy sztárokkal is találkozhattam, mint például Kate Blanchet, aki még a szülinapomon is felköszöntött! Ez örök emlék nekem.
A Continest számomra nagyon családbarát és családias cég, a kollégáim és a csapatom is nagyon jó, mindig segítünk egymásnak, számíthatunk a másikra, jó az összetartás, örülök, hogy itt lehetek. Most ajánlottam be ide egy közeli barátomat is, aki nagyon jó hajlító.
Egyébként szeretek edzőterembe járni, filmeket nézni és számítógépen játszani a vidéki barátaimmal online. Beávál, a feleségemmel az életünk Liza kislányunk megszületése óta elég sűrű lett, a róla való gondoskodás, a vele való törődés az, ami legjobban feltölt bennünket, vele töltjük minden szabadidőnket.
Növekednek a munkatárs ajánlási program díjazásai!
Új dolgozó ajánlását követően, az új munkavállaló nálunk töltött 3. hónapja után 100.000 Ft, 6. hónapja után ismét 100.000 Ft jövedelmezésben részesül az, aki az új munkatársat beajánlotta.
Impresszum
Szerkesztők: Kis-Márton Franciska, Hegedüs Bianka
Felelős szerkesztő: Kirchkeszner Ágnes
Tartalomszolgáltatók: a Continest munkatársai
Kapcsolat
A szerkesztőség a témákat, javaslatokat, cikkeket a b.hegedus@continest.com email címre várja.
© Continest Magazin – Belső információs portál | 2022–2023