2022. december 16. – I. évfolyam, 1. szám
AKTUALITÁSOK
Continest Mikulás party
Idén is ellátogatott a Continestbe a Mikulás, hogy meglephessen és megajándékozhasson minden Continestes gyereket. Virgácsot az idén sem hozott senkinek és mindenkihez volt egy-két kedves szava, miközben átadta a Lappföldről hozott ajándékcsomagokat. A LED-es artisták is elvarázsolták a gyerekeket, ahogy az óriás darts-focinak és takarítógépnek is nagy sikere volt.
4 évvel ezelőtt december 6-án, még Tegzes Daniék nappalijában is elfértünk, amikor a szentendrei Duna-parti töltésen bukdácsoló Mikulást vártuk.
Azóta nagyot fordult a világ és 2022-ben már több, mint 80 gyerekkel ünnepeltünk együtt, jövőre pedig várhatóan még több gyerkőccel bővül majd a Continest family.
Reméljük jól éreztétek magatokat Ti és a gyerekek is!
AKTUALITÁSOK
Kiürült az adománykuckó
A Continest-es gyerekek által összegyűjtött ajándékokat és a vezetőség által felajánlott 250 ezer forint értékű élelmiszer csomagot szerdán Tuboly Ágnes és Kis-Márton Franciska átadták a Vöröskereszt képviselőinek.
Köszönet a gyerekeknek és a kollégáknak az önzetlen segítségért!
AKTUALITÁSOK
Bulival zárjuk az idei évet!
Sok szeretettel várunk mindenkit a Continest hagyományos, ünnepre hangolódó közös karácsonyi koccintására, amelyet december 22-én 12.00 órától rendezünk meg! Az esemény részleteit és a programokat hamarosan közzétesszük a közös csatornáinkon.
Szívesen várjuk a program ötleteket is. A javaslatokkal Tuboly Ágit vagy a kommunikációs csapatot keressétek!
A 2022-es Continest Mikulás party videós és fotós beszámolót itt tudjátok megnézni
Csoportkép a 2021-es karácsonyi partiról
JÓHÍREK
Januártól érkezik az MKB Szép Kártya program!
Ahogy a decemberi közgyűlésen is elhangzott, az új évben bevezetjük az elérhető támogatásaink körébe a Szép Kártyát, amelynek éves keretösszege nettó 250.000 Ft lesz.
A korábbi három zsebes rendszer helyett ezt az összeget bármely Szép Kártyát elfogadó helyen fel tudjátok használni, a kártyára pedig minden hónapban érkezik majd pénzösszeg. Az újonnan csatlakozó kollégák a próbaidő letelte után egy összegben fogják kézhez kapni az addig összegyűlt keretet.
SAJTÓMEGJELENÉSEK
Újabb sikerek a láthatáron!
Bekerültünk a Budapesti Értéktőzsde 50 legkiemelkedőbb KKV céget tartalmazó reprezentatív kiadványába!
A BÉT50 listába azok a kis- és középvállalatok kerülhetnek bele, amelyek képesek a folyamatos növekedésre és a versenyképességük fokozására, így ez számunkra is egy nagyon nagy elismerés. A potenciális befektetőink számára pedig impozánsabb színben tünteti fel a cégünket.
A kiadványban megjelent cikket, Vidor és Dani interjújával itt olvashatjátok el:
AKTUALITÁSOK
Céges képzések egymásért
November 29-én 13 munkatársunk vett részt elsősegélynyújtó tanfolyamon a gyárban. Autóvezetői engedély megszerzésekor mindannyian kapunk elsősegély oktatást, így ennek a tanfolyamnak egy része ismétlés volt, ám ez az alkalom kibővítésre került az újjáélesztési defibrillátor kezelésének elsajátításával.
Visszajelzéseitek alapján nagyon hasznos és gyakorlatias képzés volt, sok humorral és még több ismerettel.
Bízunk benne, hogy ezek után, ha olyan élethelyzetbe kerülnétek, akkor bátrabban, magabiztosabban nyúltok majd az elsősegélynyújtó eszközökhöz is!
KÖSZIKOLLÉGA
KösziKolléga!
Fontosak a visszajelzések mindannyiunknak és fontos az is, hogy időnként nyilvánosan is kimondhassuk, hogy köszönjük.
Köszönjük ha segíthetünk és megköszönjük, ha segítenek nekünk és számíthatunk egymásra.
KösziKolléga rovatunkat ezért hoztuk létre, hogy közös érdemeink és sikereink mellett a kollégánk felé is tegyünk egy gesztust.
Reznyák Tomi elismerése:
Szeretném megköszönni Elbert Zoli helyettesemnek azt, hogy mindig minden körülmények között számíthatok rá!
Nem kellett aggódnom, amikor távol voltam a Lemezüzemtől és Zoli helyettesítésével ment a munka. Legutóbbi felelős helyettesítésével lehetővé tette, hogy részt vegyek a középvezetői csapatépítő tréningen, ami nagy élmény volt számomra, és ahol sokat tanultam magamról és a munkatársaimról is.
Köszönöm, hogy mindig elérhető, pontos, alapos és időre készen van mindennel. Örülök, hogy veled dolgozhatok Zoli!
GASZTRO
Erdélyi töltött káposzta, ahogy a nagymamámtól tanultam
Pataki Róbert receptje
Elhoztam egy szuper receptet, amit a Nagymamámtól tanultam!
Iszlai Erzsébet különleges ember volt, és ezzel egyúttal a legjobb nagymama is. Nálunk a faluban, Tácon Süti mama néven emlegették, ami már önmagában sokat elárul. Életem során végig felnéztem rá, szerettem nagyon és mindemellett szerencsére rengeteget tanulhattam tőle a főzés tudományáról is. Ezt a receptet, amit elhoztam most nektek 12 évesen tanultam tőle, az évek múlásával viszont számtalanszor készítettük együtt ezután is. Amikor egyedül főzöm meg, akkor is mindig ő jut eszembe, és szinte olyan mintha még mindig együtt készíthetnénk el. Bízom benne, hogy ha kipróbáljátok ezt a receptet, akkor benneteket is ahhoz hasonló szeretet fog körülvenni, mint amilyen a köztük lévő kapcsolatot jellemezte!
DRÁGA NAGYMAMÁM, ahogy Mi ketten készítettük:
Hozzávalók:
- 1-2 fej káposzta
- 2 kg darált disznóhús (comb)
- 3-4 szelet füstölt szalonna (elhagyható, ha zsírosabb a hús)
- 5 kis darab füstölt oldalas, szalonnabőr vagy csülök (elhagyható, de ezzel az igazi)
- 2-3 fej hagyma
- 5 ek rizs
- kapor, csombor, kömény, paprika, só, bors
- 3 ek olaj
Elkészítés:
Előkészítjük a káposztaleveleket, ha túl savanyú, 1 óráig vízben áztatjuk, ha kemény, akkor leforrázzuk mindenképpen. Ettől lesz lágyabb és finomabb :) A levelek vastag, középső erét kivágjuk, ha nagy a levél, kettévágjuk.
A töltelékhez olajon megpároljuk az apróra vágott hagymát, beleszórjuk a rizst, állandóan kavargatva néhány percig dinszteljük. A húst a szalonnával ledaráljuk, rátesszük a hagymás rizsre, megszórjuk friss, apróra vágott kaporral, 1 kanálka csomborral, 1 kk paprikával, sóval és borssal. Jól összedolgozzuk kézzel, ízlés szerint még fűszerezhetjük. Kis töltelékeket készítünk: a levélre ráteszünk egy adott mennyiségű tölteléket (kb. 1 ek) alsó részét felhajtjuk, oldalról kezdve összecsavarjuk, a behajtatlan végét behajtjuk :)
A fazékban a következőképpen helyezzük el az előkészített alapanyagokat: alul kibéleljük káposztalevéllel és szalonnabőrrel, ráteszünk csombor és kapor szárakat, erre helyezzük a töltelékeket, felénél középre betesszük a füstölt oldalast vagy csülköt, majd ráhelyezzük a többi tölteléket. Ha maradt kapor és csomborszál, rátesszük a tetejére. A maradék káposztát apróra vágva a tetejére tesszük, lefedhetjük egész káposztalevéllel is a végén. Lassú tűzön főzzük 3-4 órát, kuktában a fütyüléstől kezdve 40-50 percig. Miután elkészült, tejföllel tálaljuk.
EGÉSZSÉGÜNKRE
Mit tehetünk magunkért, hogy jobban tudjuk kezelni a stresszes helyzeteket az év végi hajrában?!
A legfontosabb és leghatékonyabb trükk az, ha kivesszük MAGUNKAT néhány perce a nehéz helyzetből!
Itt van 3 gyors, egyszerű ötlet, amit kiborulás helyett tehetünk a pillanat hevében.
Lassan! kortyolgatva igyunk meg egy pohár vizet! Ez azt az üzenetet küldi a testünknek, hogy minden rendben, nincs vészhelyzet. Én ilyenkor, ahogy érzem, hogy elkezd kinőni a fejemből a sárkány, csak annyit mondok, hogy „Elnézést, most innék egy pohár vizet”.
A légzésünkre figyelve, orron át lélegezzünk be és lassan kiengedve a szájon át lélegezzünk ki! Én ehhez szoktam magamban számolni; négyre belélegzem és nyolcra ki. A számolás is eltereli a figyelmet a stresszről. Hat kör így lélegezve már nagyon hatékony, lelassítja a szívverésünket, így megnyugtat.
Nyissuk ki az ablakot és engedjünk be friss levegőt! Vagy menjünk ki a levegőre. Váltsunk helyszínt!
Ki próbálja ki?!
GASZTRO
Krampampuli, avagy az ördög itala
Kis-Márton Franciska receptje
Még pécsi egyetemista koromban ittam először az ördög italából – az azóta sajnos megszűnt – békebeli időket idéző Krúdy Vendéglőben, ami aztán ikonikus év végi italunkká vált akkoriban a csoporttársaimmal. Sok legenda lengi körül krampampuli származását, de abban egyetértés van a források szerint, hogy a selmecbányai Bányászati Akadémián már a XVIII. század közepétől ezzel koccintgattak a diákok. Receptje persze titkos volt és csak két végzős diák tudhatta, akik aztán átadták azt két gólyának.
Íme itt az egyik recept:
- 1,5 liter vörösbor
- 2 db narancs
- 1 db citrom
- 10 dkg aranymazsola
- 10 dkg aszalt sárgabarack
- 10 dkg aszalt őszibarack
- 5 dkg aszalt füge
- 4 db fahéjrúd
- 2 db szegfűszeg
- 20 dkg kockacukor
- 1,5 dl rum
S hogy hogyan is készül?! Íme:
A bort beleöntjük egy lábasban, beledaraboljuk a gyümölcsöket, beleszórjuk a kedvenc Fűszerész fűszereket és mindezt kb. 20 percen át lassú tűzön összefőzzük, de nem forraljuk fel!
Egy üvegtálba beleöntjük az elkészült alaplét és stabilan ráteszünk a tetejére egy rácsot. Erre ráhelyezzük a kockacukrokat és kanalanként rácsorgatjuk a rumot, majd meggyújtjuk. Ahogyan csökken a lángja, rákanalazgatjuk a maradék rumot mindaddig, amíg az összes cukor bele nem olvad a tálba. És voilá, kész az ördög itala! Kipróbáljátok?!
AKTUÁLIS
Decemberi ÖsszKözgyűlés összefoglaló
Röviden összefoglaljuk a decemberi közgyűlésen Tegzes Dani startégiai igazgató által elmondottakat, hogy aki nem tudott személyesen részt venni, az is értesüljön a legfontosabb információkról, az év és a hónap sikereiről. Az utóbbi években hatalmas növekedés jellemezte a céget. A kezdeti 5 munkavállaló létszám a jövő év elejére több mint 100-ra bővül majd, ami teljesen elképesztő néhány év alatt! Novemberben 79 db konténer készült el a gyárban, az éves számunk pedig úgy néz ki, hogy el fogja érni a 700 db legyártott konténert. Azonban itt még nem állunk meg, a gyárterület bővülésével a jövő évben a 2200-as számot szeretnénk megcélozni. A mérnökök szimulációi szerint ez egy reális cél, azonban ennek megvalósításához ti is kelletek! Tovább fognak bővülni a csapatok, igyekeztünk minden szükséges gépet beszerezni, és szerencsére már a nagyobb terület is a rendelkezésünkre áll.
A tökéletes működés érdekében beláttuk azt is, hogy a gyárvezetés szintjén szükség volt jól képzett, professzionális vezetők szerződtetésére, így ezt az évet már teljes egészében az újonnan felállt vezetői csapattal Vincze Istvánnal, Tuboly Ágnessel és Szarka Györggyel tudjuk befejezni.
2023-ban négy fontos területre fókuszálunk majd, amelyeket fejleszteni szeretnénk. Ezek közül természetesen a gyártás a legfontosabb, mert ha nincs termékünk, akkor nincs mit eladnunk, amely cégünk létének alapja. Kövessyné Pogány Krisztina pénzügyi- és operatív igazgató területe, az adminisztráció a másik kiemelten fontos terület, a harmadik a sales, az értékesítés hatékonysága és a negyedik pedig a mérnökség.
Működésünkben nagyon fontos, hogy legyenek leszabályozott folyamataink, rendszereink, amelyek lekövethetők, támpontként szolgálnak és magabiztosan tervezhetők.
Például a gyártás során a munkavédelem is ennek egyik elengedhetetlenül fontos része. Így a munkavédelmi szabályok saját és munkatársaink épségét, egészségét óvják, értünk vannak. Ezért ezt nagyon komolyan kell venni mindannyiunknak.
Az év végi munkarendünk alakulásáról:
Utolsó munkanap: december 22.
Első munkanap: 2023. január 2.Termelés az év első hetében még nem lesz, viszont egy nagyon alapos és mély leltárt szeretnénk ekkor csinálni. Akiknek nincs megmaradt szabadsága, azokat szeretnénk behívni erre a hétre segíteni. Erre 2023.január 4-5-6-7-én lehet erre számítani.
A termelés indulása 2023. január 9. hétfő.
SZAKMAI CIKKEK
Mert fontosak vagytok!
Munkavédelem
A munka = veszélyes üzem: Vigyázzunk magunkra és vigyázzunk egymásra!
Mindannyian tapasztalhatjuk azt, hogy a Continest dolgozóinak létszáma folyamatosan növekszik, egyre nagyobb teret foglalunk el a gyártással is, így a cég életében eljött az a fejlődési pont, amikor rendszerezni és szabályozni kell a működésünket. Miért? A biztonság, az átláthatóság és a hatékony működés érdekében. Vincze István fejlesztési és gyártási igazgató vezetésével működésünk valamennyi területén elkezdődött a szabályok és rendszerek kialakítása. Ezek közül az egyik legfontosabb a munkavédelem kérdése.
A munkavédelmi szabályok és intézkedések mindannyiunk érdekeiteket szolgálják. Legyen ez fontos mindannyiunknak!
Mit teszünk mi ezért? Decembertől egy új munka-és tűzvédelmi céggel kezdtük el az együttműködést, akikkel egy alapos munkaegészségügyi rendszert fogunk kiépíteni.
Mi lesz a folyamata a közös munkának? Az új cég kockázatelemzéssel kezdett december 2-án. Közösen felmérjük a munkakörök veszélyeit, meghatározzuk a védőeszközök használatának szabályait és szükségleteit. A saját és mások épségének megőrzése érdekében szeretnénk, ha komolyan betartaná mindenki ezeket, illetve a felmérés végeztével általános munkavédelmi szabályok is meghatározásra és bevezetésre kerülnek majd. Kérjük, hogy vegyétek ezt komolyan és segítsétek egymást is ezek betartásában!
Azt szeretnénk, ha mindenki részese és alakítója lenne ennek a folyamatnak, így a Continestet a lehető legbiztonságosabb munkahely lehet majd mindannyiunk számára! Szívesen bevonjuk az érintett kollégákat a védőeszközök kiválasztásába, meghallgatjuk a véleményeket és a konstruktív javaslatokat is.
Vigyázzatok magatokra és egymásra is! Tegyük együtt olyan biztonságossá is a céget, mint amilyen sikeres!
VILÁGHÍREK
Behajóztunk Ausztráliába
A Rio de la Plata fedélzetén december 17-én végre partot érnek a Continest konténerek Sydneyben. CN10-es, CN20-as CN Retail Unit konténerek indultak útnak, hogy meghódítsák a távoli kontinenset.
Lezárult az utolsó kör!
Köszönjük szépen az idei év utolsó leadott ötleteit! Azok a javaslatok, amelyek később, december 15. után érkeztek, nem fognak elveszni, ezeket a január végéig begyűjtött ötletekkel együtt fogjuk elbírálni. Azt pedig, hogy melyek voltak a legjobb ötletek ebben az évben, a karácsonyi bulin tesszük közzé!
A Contidea indulásakor, augusztusban a hónap ötletét Mukrányi Istvánnak, a Contidea nevet pedig Bakti Balázsnak köszönhetjük.
VILÁGHÍREK
Ukrajnai óvoda átadása
Néhány napja végre elkészült és átadásra került Ukrajnában a Continest óvoda.
Hamikus Tomi, Elbert Laci, Tölgyesi Sanyi, Pap Ádám köszönjük, hogy vállaltátok ezt a rendkívüli kiküldetést! Büszkék vagyunk rátok!
Előzetes videó az építésről:
Ukrán nyelvű cikk az átadásról:
Fotógaléria az óvoda építéséről
Impresszum
Szerkesztők: Kis-Márton Franciska, Hegedüs Bianka
Felelős szerkesztő: Kirchkeszner Ágnes
Tartalomszolgáltatók: a Continest munkatársai
Kapcsolat
A szerkesztőség a témákat, javaslatokat, cikkeket a b.hegedus@continest.com email címre várja.
© Continest Magazin – Belső információs portál | 2022